Barion Pixel

10 finom étel, ami csökkenti a demencia kockázatát

Szeretnéd te is elkerülni a szellemi leépülés, agyérelmeszesedés, Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát? A most következő 10 enni- és innivaló számtalan orvosi tanulmányban szerepelt már, mint a demencia megelőzésében hatékony, természetes szer. Vegyük sorra őket!

10 finom étel, ami csökkenti a demencia kockázatát:

  1. Bogyós gyümölcsök

Az eper, az áfonya, az acai bogyó mind-mind bizonyították már, hogy remek hatással vannak agyunk egészségére. Egy Amerikában készült kutatás szerint – amelyben 8 és 10 év közötti gyerekek memóriájának fejlődését vizsgálták –, a bogyós gyümölcsök fogyasztása fokozza az emlékezőtehetséget és a tanulékonyságot, nemcsak gyerekkorban, hanem érettebb felnőtt korban is.

Vegyünk például egy másik tanulmányt, mely szerint a résztvevők, akik nagyobb mennyiségben fogyasztottak ezekből az ízletes és színpompás gyümölcsökből, tovább maradtak mentális teljesítőképességük csúcsán, egészen pontosan 2 és fél évvel később kezdtek problémákkal küzdeni a memóriájukkal kapcsolatban, mint azok a társaik, akik kevesebb gyümölcsöt ettek.

  1. Kávé, koffein

Mind a koffein, mind a legismertebb koffeinszármazék, a kávé kapcsolatba hozható a szellemi teljesítmény fokozásával, mivel jelentősen csökkentik a demencia kialakulásának rizikóját.

Akad olyan tanulmány is, amely különösen hatékonynak találta a kávé- és koffeinfogyasztást az általános memória, a térben eligazodási készségekhez rendelt memória és a munkamemória – ami a rövid távú memória egy fajtája – fejlesztésére. Persze a kávéfogyasztás előnyét is leginkább akkor tapasztalhatod meg, ha mértékkel fogyasztod!

  1. Zöld leveles zöldségek

A zöldeket most is segítségül hívhatod, ha szellemi frissességre vágysz, hiszen ezek áldásosan hatnak az agyi funkciókra. Egy kutatás bebizonyította, hogy azok az 58 és 99 év közötti felnőttek, akik rendszeresen fogyasztottak fodros kelt, átlagosan 11 évvel voltak fiatalabbak fejben.

Más tanulmányok szerint, ha véredben elegendő a folsav (azaz a B9-vitamin mennyisége), akkor kevésbé fenyeget a memóriád gyors leépülésének veszélye. Folsav ugyancsak nagy mennyiségben található a leveles zöldségekben.

  1. Diófélék

Rengeteg klinikai kísérlet bizonyította már az áldásos kapcsolatot a diófélék fogyasztása és memóriánk egészségének megőrzése között. Míg egyes kutatások szerint a normál vagy jó agyi funkciókkal rendelkező emberek számára is jót tesznek a magok, más kutatásokban már arról olvasni, hogy a dió és társai kifejezetten fejlesztik azon emberek memóriáját, akik már a demencia egy előrehaladott formájával, az Alzheimer-kórral küzdenek.

  1. Minőségi kakaó és csokoládé

Elérkeztünk az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb finomsághoz, a csokoládéhoz, és legfőbb alapanyagához, a kakaóhoz. Számtalan, egészségre áldásos hatása mellett gondoltad volna, hogy a szellemi hanyatlás ellen is bevetheted? A lényeg, hogy válaszd a minél magasabb kakaótartalmú csokit minél kevesebb hozzáadott alapanyaggal és cukorral, szemben a tejcsokoládéval.

Rendszeres Mozgás. Harmonikus Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat.

Ünnepi Akció. 2019.12.31-ig. 5000 Ft Kedvezménnyel. 

A részletekért kattints IDE. 

  1. Alkohol – módjával

Talán a legellentmondásosabb pont a tudomány képviselői előtt az alkohol és egészségmegőrzésben kifejtett szerepe. A megoldás itt is az arany középút: ha egészséges határokon belül mozog az elfogyasztott italok mennyisége, még jót is tesz. A vörös borban található resveratrol egy erős antioxidáns, amely a regenerálódás szempontjából nagyon hasznos.

Azonban mindig tartsd szem előtt, hogy akadnak, akiknek sosem lenne szabad a pohárhoz nyúlni. Ha problémáid vannak az alkohollal, egyéb függőségekkel küzdesz, vagy más gyógyszereket is szedsz, inkább válassz más megoldást.

  1. Halak

A halakban található omega-3 zsírsav csodákat tesz agyunk egészségének megőrzése szempontjából. Ha teheted, válaszd a lazacot, szardíniát, tonhalat, laposhalat vagy pisztrángot, ezek tartalmaznak a legnagyobb mennyiségben omega-3-at.

  1. Fahéj

Egy kísérlet során fahájat adtak egereknek, akik így gyorsabban ürültek ki azok a fehérjék az agyukból, amelyek az Alzheimer-kór főbb okozói. Emellett fejlődött az állatok memóriája és kognitív funkcióik is. Ennek alapján néhány kutatóorvos azzal ért egyet, hasonló a fahéj hatása az emberekre is.

A fahéj csodás tulajdonságai között szerepel, hogy remek antioxidáns, gyulladáscsökkentő, jót tesz a szívnek, csökkenti a vérnyomást és a vércukorszintet, azaz minden olyan főbb szervrendszerünkre hat, amely szoros kapcsolatban áll az aggyal.

  1. Kurkuma

Ha szereted a curryt, nyert ügyed van. Ez az illatos, pompás színű fűszer dobogós helyen szerepel a demencia ellen természetes szerekkel vívott harcban. Mivel a fűszer Európában kevésbé volt elterjedve korábban, így akadhatnak nehézségek az emésztésével.

  1. Zöldségek és gyümölcsök

A szíved egészségét előtérbe helyezve fogyassz minél több friss gyümölcsöt és zöldséget. Törekedj arra, hogy tányérod mindig tele legyen színes és illatos, vitaminnal telített finomságokkal. Nagyon sok tanulmány érvel a rendszeres, kiegyensúlyozott zöldség- és gyümölcsfogyasztás mellett, ha szellemi teljesítőképességünk megőrzésére kerül a sor.

 

(forrás: https://www.verywellhealth.com/foods-that-reduce-dementia-risk-98464 )

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .