Barion Pixel

A kutatók megerősítették: a jóga megváltoztatja a géneket

Az elmúlt évtized orvosi-pszichológiai kutatásai révén hallani lehetett róla, hogy az olyan gyakorlatok, amelyek erősítik a kapcsolatot az elme és a test között, kihatnak a génjeinkre is. Egy frissen napvilágot látott kutatás most meg is erősíti ezt az információt.

A jóga megváltoztatja a géneket:

Ha valaha jógáztál, hallhattál már róla, hogy a jóga, a meditáció és minden olyan gyakorlat, amely hidat képez a test és az elme között– így befolyásolva egymás működését – nemcsak abban segítenek, hogy ellazulj és kihozd magadból a legtöbbet. Génjeink aktivitását is meghatározza a jóga: a krónikus stressz által végbe ment rombolást visszafordítja.

A légzés kulcsfontosságú minden ilyen meditatív mozgássorban, harcművészetben, mivel a paraszimpatikus idegrendszer – azaz szervezetünk nyugalmi állapota – legegyszerűbben úgy aktiválható, hogy mély, rekeszizommal végzett légzést gyakorolsz.

Egy mostanában nyilvánosságra hozott tudományos felülvizsgálat – melynek során 18 korábban született tanulmányt vizsgáltak meg újra – megállapítja, hogy ezen tanulmányok feltevései helyesek, állítja a svájci Frontiers in Immunology nevű tudományos fórum.

Rendszeres Mozgás. Egészséges Gerinc. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat.

Ünnepi Akció. 2019.12.31-ig. 5000 Ft Árkedvezménnyel.

A részletekért kattints IDE. 

„Az olyan technikák, mint amit a jóga és a meditáció is használ, a leghatékonyabb stresszkezelő eszközök, amelyeket napjainkban elismer a tudományos élet” – nyilatkozta Ivana Buric, az angol Coventry University kutatója. A friss kutatás a génekben bekövetkezett változásokat vizsgálja jógázókban és meditálókban. Arra keresi a választ, hogy ezek a változások hogy hatnak a génekre.

Miután felülvizsgálták az előzetes kutatások eredményeit, melyek a jógával, csi kunggal, tai chival, meditációval, légzéstechnikákkal és relaxációval foglalkoztak, a kutatók azt találták, hogy ezek a gyakorlatok csökkentik az esélyt rá, hogy olyan gének kapcsolódnak be, amelyek akkor szoktak, mikor a szimpatikus idegrendszer stressz hatására aktiválódik.

„Ez egészen pontosan az ellenkezője annak, ahogyan a krónikus stressz hat a génkifejeződésre. Arra enged következtetni, hogy a gyakorlatok ezen fajtái csökkenthetik a kockázatát  a gyulladásos betegségeknek” – mondják a kutatók.

Ez pedig tulajdonképpen a krónikus stressz aláírásának kiradírozása a szervezetből. Íme, még egy indok, hogy minden nap fordíts egy kis időt magadra.

(forrás: https://www.yogajournal.com/meditation/yoga-changes-the-expression-of-your-genes  )

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .