Barion Pixel

Az 5 Nijama elv

Méltó és erkölcsös életet élni – ez az elme nyugalmának, és a belső békéd megtalálásának a  feltétele. Az Astanga jóga első két elemének – a jama (tiltások) és a nijama (előírások) elveinek betartásával Te is közelebb kerülhetsz ehhez az állapothoz. Ezen elvek segítenek majd abban, hogy fejlődhess a jóga gyakorlás által, illetve a mindennapi élet stresszes helyzeteiben is nyugodttá és szeretetteljessé válhatsz általuk. 

Jama – nijama: kaput nyit egy teljesebb világ felé

Az 5 jama, és 5 nijama önmagad megismerésének és a tudatosság elsajátításának alapja, ami megszabadít a téves hiedelmeidtől, és lehetővé teszi, hogy a sodródás helyett, mindent összefüggésében láss. Ha sikerül ezeket az elveket elfogadnod, és betartanod egy teljesen más szemszögből fogod látni, az életedet.

A jama elvek (tilalmak)

Az 5 jama elvről már korábban esett szó, emlékeztetőül néhány gondolat:

  1. Ahimszá – az erőszak tilalma, az erőszakmentesség elve
    Nem szabad semmi olyat tenned, amivel megzavarsz másokat, vagy fájdalmat okozol. Ez a hozzáállás megnyilvánulhat gondolatban, szóban és cselekedetben is. Legfontosabb pontja az élet védelme, ezért minimálisra kell csökkenteni azokat az ártalmakat, amelyeket élőlényeknek okozol azáltal, hogy kioltod az életüket. Ezt úgy érheted el, ha egyszerű, növényi eredetű élelmet fogyasztasz.
  2. Szatja:az igazságtalanság tilalma –  igazságosság, igazmondás, – a valósághoz, és az igazsághoz való ragaszkodás, amelynek gyakorlása lelki békét teremt a számodra. 
  3. Asztéja:a lopás tilalma: nem-lopás, el nem tulajdonítás, amely egyúttal a más javainak meg nem kívánását is jelenti. 
  4. Brahmacsarja: önmegtartóztatás, – amely a szexus mellett a test, a beszéd és a tudat önmegtartóztatására biztat, de emellett még számos jelentésárnyalatot foglal magába:
  5. Aparigraha: a gyűjtögetéstől, felhalmozástól, kapzsiságtól való tartózkodás 

Az 5 nijama elv (előirások)

A nijama a jóga egyéni gyakorlása során alkalmazható viselkedési szabályokat – előírásokat tartalmazza: 

  1. Saucsam – tisztaság elve: a külső és a belső tisztaság fontos ahhoz, hogy ki tudd tisztítani az elmédből a múltad karmáját, és a rossz tulajdonságokat, a zavaró érzelmeket, és gondolatokat.A külső tisztaság azt jelenti, hogy naponta tisztálkodsz, és rendben tartod a környzetedet is, a belső tisztaságot pedig a mantra meditáció során érheted el. Természetesség, tisztaság, egyszerűség a gondolat, a   szó és a tett területén, – jó kisugárzást, jóindulatot eredményez.
  2. Szantósa – elégedettség elve szerint nem szabad felesleges tettekkel arra törekedned, hogy minél több anyagi javat halmozz fel. A lelki boldogság ugyanis nem pénzben mérhető, hanem belülről áradó elégedettséget jelent. (Ez az elégedettség, belső nyugodtság azonban nem azonos a „nemtörődömség” passzivitással!) Az elégedetlen elme képtelen koncentrálni.Akkor leszel elégedett, ha a személyiséged átformálása eljut odáig, hogy a létesült világnak többé már nem kiszolgáltatottja leszel,akit a teremtett világ határoz meg, hanem éber szemlélőjévé és irányítójává válsz a létfolyamatoknak.Ennek eredményeképpen benső nyugalom, derűs állapot,  vidámság,  kiegyensúlyozottság jellemez.
  3. Tapaszja – lemondás elve: a jellemed megismerése érdekében függetlenedni kell az érzékeid által diktált életviteltől – azaz le kell mondanod bizonyos dolgokról. Csak a megfelelő önfegyelmezés, és önmegtartóztatás hozhat nagy szellemi eredményeket – uralkodni tudsz a tested és  a lelked felett.
  4. Szvadhjaja – az önvalód tanulmányozásának elve: önmegfigyelést, öntanulmányozást jelent – a gondolataid, a beszéded és a tetteid megvizsgálását és megtisztítását.
  5. Isvara-pranidhana – meghódolás: Isten iránti szeretet, Isten odaadó szolgálata

Ha Te is szeretnéd megélni az elméd nyugalmát, és megtalálni a belső béke semmivel sem pótolható érzését, akkor élj a jama-nijama elvei szerint.

1 hozzászólás a(z) “Az 5 Nijama elv”bejegyzéshez

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .