Barion Pixel

Kapuzárási pánik-10 tipp a leküzdésére

Tulajdonképpen mindened megvan: szerető társ, gyerekek, karrier, ház, autó, nyaralás, anyagi tartalék – minden, amit fiatalon megálmodtál. Keményen dolgoztál érte, most elérted, és …  És ahelyett, hogy egy pár percre derűsen  hátradőlve szemlélnéd amit teremtettél, valami furcsa kellemetlen elégedetlenség háborog a lelkedben. Minden áldott nap ugyanazzal a rutinnal szembesülsz, akár otthon, akár a munkahelyeden, úgy tűnik már nincs hova fejlődj, nincs már kihívás, hiszen mindent megszereztél, amire vágytál.Valóban csak ennyi volt? Valóban ezért hajtottam, és küzdöttem? Valóban ezért hagytam ki az életemből  sok lehetőséget, hogy ezt elérjem?  Tényleg innen már csak lefelé vezet az út? Nem feltétlenül – csak helyén kell tudni kezelni a kapuzárási pánik jeleit.

Kapuzárási pánik, az életközepi válság állapota

Az életközepi válság a  középkorral járó változások nyomán alakul ki és a 35 -50 éves korosztály jelentős százalékát  érinti. Ez az időszak talán  a legveszélyesebb az emberek életében: ilyenkor  nő meg leginkább a válások száma, a munkahelyváltás, a pszichológiai, a pszichiátriai kezelések száma, valamint a depresszióra és az öngyilkosságra való hajlam. 

A kor előrehaladtával nálad is egyértelműen megjelennek az idő múlásának jelei, egyrészt a külső jegyek változásaként, másrészt a teherbíró képességed csökkenésében megmutatkozva. Biológiai és hormonális változások történnek – a nőknél és a férfiaknál egyaránt beköszönt a “változó kor”, ami a testi változások mellett a lélekre is befolyással van:a csökkent szexuális teljesítmény a férfiak egy részét arra készteti, hogy felrúgva a házasságot új kapcsolatba kezdjenek egy fiatalabb társat keresve. Egyre inkább realizálódik, hogy a kihagyott lehetőségeink soha nem térnek már vissza – bizonyos dolgokról végérvényesen lemaradtál. 

Az idősödéssel egyre több egészségügyi problémával kell megküzdened, melyek azon túl hogy kellemetlen tünetekkel járnak – szembesíthetnek az élet törékenységével és végességével. Mindez feszültséget és rossz hangulatot eredményez, ami egy ideig ennek a korszaknak a természetes velejárója, de ha a krízis tartósan fennáll, akkor tenned kell ellene.

Mikor kell komolyan venni az életközépi válságot?

A tartós romboló hatású krízis jelei:

  • monotonnak, és értelmetlennek találod az életed, 
  • folyton a beteljesületlen vágyaidon keseregsz, csak a sok elpazarolt év és beteljesületlen álom jár a fejedben
  • szembesülve azzal, hogy nem is azt az életet éled, amit szeretnél, nem is olyan munkát végzel, mint amire mindig is vágytál, elbizonytalanodsz, feszültté, szomorúvá, kétségbeesetté, reménytelenné válsz
  • korodhoz nem illő irreális tevékenységekbe kezdesz (motorozás, sárkányrepülés stb.) – holott korábban  még soha nem is érdeklődtél felőle
  • kerülöd a korodbelieket – kizárólag csak a fiatalok társaságában érzed jól magad
  • függőségek alakulnak ki, annak ellenére is hogy korábban Te magad is elítéltél másokat emiatt (alkoholizmus, játékszenvedély stb.)
  • tartósan rossz a hangulatod, irigy vagy, és haragos
  • mély depresszióba esel 
  • öngyilkossági gondolatok foglalkoztatnak
E-mail-cím: *

Hozd lendületbe magad! 10 tipp a kapuzárási pánik leküzdésére

Az átélt életközepi válság nem betegség – ennek ellenére  okozhatja a vesztedet, ha hagyod hogy maga alá gyűrjön. De szerencsére lehet az újjászületésed is ha megfelelően kezeled:

  1. Változtass ! – ha azt érzed magadon, hogy beleragadtál egy szituációba, amitől boldogtalan és frusztrált vagy, változtatnod kell, méghozzá úgy, hogy  mások életét ezzel nem tedd tönkre, – ne okozz sebeket a  gyerekeidnek, vagy az életed párjának
  2. Felejtsd el a “hiányelméletet” – soha ne arra fókuszálj, amid nincs.
    Légy objektív! – nézz körbe, és értékeld pozitívan azt, amit eddig elértél. Mindened amid van a kitartásodnak, a türelmednek, a tehetségednek köszönhető – légy büszke magadra az eredményekért!
  3. Készíts leltárt!  – kiváló alkalom ez az önelemzésre, önértékelésre, a vágyak és lehetőségek összeegyeztetésére a valósággal, az idő végességének figyelembevételével.
  4. Ne sajnáld önmagad! – nem vagy egyedül a problémáddal, emberek ezrei küzdenek hasonló gondokkal. Légy Te azon személyek egyike, akik nyertesként jönnek ki ebből a helyzetből is, hiszen korántsem mindegy, hogy az életed másik felét miként éled meg: szégyenkezve, veszteségekkel, kisebbrendűségi érzésekkel, bizalmatlanul – vagy magabiztosan, büszkén arra amit elértél.
  5. Engedj a vágyaidnak, és a realitás talaján maradva amit lehet pótolj be azokból a dolgokból, amit kihagytál! – sajátíts el új készségeket, változz, próbálj ki új dolgokat, találd meg az örömet az új szerepekben. 
  6. Fogalmazz meg olyan új célokat, amelyek elérése örömmel töltene el. Ez az életszakasz nem csak a hanyatlásról, vagy a lemondásról szól, hanem lehetőséget biztosít a fejlődésre, építkezésre – életed mélyebb értelmének a megértésére.
  7. Vedd most már tényleg komolyan: az egészséged érték – hiszen neked még nagyon sok időre van szükséged az élettől: szerves és aktív  része akarsz lenni az unokáid életének, sőt a dédunokáidat is látni szeretnéd.
  8. Támaszkodj a barátaidra! – segítenek túljutni a krízisen.
  9. Bármennyire is nehéz, de barátkozz meg az elmúlás gondolatával – az öregedés az élet természetes része, az életed második fele is hozhat pozitív növekedést.
  10. Döntsd el, hogy mit akarsz valójában – végre nem a külső elvárásoknak kell megfelelned, hanem a saját elképzeléseidnek. Hinned kell abban, hogy folyamatos örömteli alkotásra, teremtésre, kreatív energiáinak felszabadítására vagy hivatott, és ez nem kor kérdése.

Minden életkornak megvannak a szépségei, csak meg kell találnod őket. Ha hajlandó vagy szembenézni a válsággal, megtalálhatod az utat életed kiaknázatlan területeihez. Hiszen tudod: valaminek a vége, lehet egy jobb dolog kezdete is …

Rendszeres Mozgás. Egészséges Lélek. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .