Barion Pixel

Maradj lendületben 50 év fölött is

50 éves kor után már egyre inkább kezdenek előjönni a testi problémák. Ez még akkor is igaz lehet, ha egyébként egészségesen táplálkozunk, rendszeresen mozgunk, vagyis odafigyelünk magunkra. Mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy sokáig megőrizzük az egészségünket és testileg és lelkileg is fittek és fiatalosak maradjunk?

Maradj lendületben 50 év fölött is:

50 fölött nagyon fontos, hogy karbantartsuk a nyirokrendszerünket, hiszen ez segít megszabadulni a szervezetben felgyülemlő méreganyagoktól. Mivel az alkohol és a dohányzás is károsíthatja a nyirokrendszert, így érdemes erről a két szenvedélyről örökre és végérvényesen lemondani.

Tény, hogy az elhízás nemcsak a DNS-t tudja károsítani, de még az Alzheimer-kór kialakulásáért is felelőssé tehető. Az elhízás nemcsak a testi egészséget veszélyezteti, de pszichikailag is megviselhet bárkit, így oka lehet a stressz, a szorongás és a depresszió kialakulásának, ez pedig a testi egészségre van kedvezőtlen hatással.

Az idő előtti öregedést a növényekben található peszticidek, illetve a kozmetikai szerekben található kőolajszármazékok is okozhatják, így jól teszed, ha minél jobban odafigyelsz, hogy milyen termékeket használsz a bőrödre, illetve nagyon fontos, hogy csak organikus táplálékokat vegyél magadhoz.

Rendszeres Mozgás. Fiatalos Lendület. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

A szervezetben kialakuló gyulladás szintén okozhatja a szervezet idő előtti öregedését. A bőrben és a testben kialakuló gyulladásos folyamatokat azonban meg lehet előzni cukormentes, gluténmentes és gyulladáscsökkentő, főleg nyers ételek fogyasztásával. Ami azért is nagyon lényeges, mivel a gyulladás számos krónikus betegség előidézője lehet.

Nagyon fontos, hogy levezesd a napi stresszt. Erre az egyik legjobb módszer a meditáció, ami a testnek és léleknek egyaránt jót tesz, hiszen megszabadít bennünket a stressztől és a feszültségtől.

Vigyázz emésztőrendszered egészségére, hiszen az egészség a bélben kezdődik, illetve itt van az immunrendszerünk 70 százaléka is. Ha az emésztésünkkel minden rendben van, akkor az immunrendszerünk is megfelelően fog működni, amivel elkerülhetjük a betegségek kialakulását, illetve a bőrünk is sokáig üde, friss és fiatalos marad.

(forrás: https://eletmod50.com/eletminoseg-javitas-50-eves-kor-utan/ )