Barion Pixel

Mit is jelent a „Namaste”?

A jógaoktatók az óra végén gyakran használják a köszönést: „Namaste”.  De mit is jelent ez a szanszkrit nyelvű kifejezés és mi a valódi jelentősége?  A Namaste kéztartás kifejezi a mindannyiunkban jelen lévő isteni fényt, amelynek fizikai helye a hindu hagyomány szerint a szívcsakránál található. A tenyerek szív előtt történő összeérintése azt jelképezi, hogy benned magamat tisztelem, vagyis a benned élő fény, a bennem élő fény, azaz egy és ugyanazon forrásból származunk, EGYEK vagyunk. 

Rendszeres Mozgás. Egészséges Gerinc. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

A Namaste szó jelentése

A nama szó azt jelenti, meghajlás, leborulás; as jelentése én; a te pedig nem más, mint téged. Így a namaste szó szerint azt jelenti: „Meghajlok előtted.”

A Namaste kéztartás

Érintsd össze a két tenyered a szívcsakra előtt, csukd be a szemed, hajtsd le a fejed, leszeg az áll. Úgy is végezheted, hogy először a homlok közepére, a harmadik szem területéhez érinted a kezed, lehajtod a fejed, majd ezután hozd le a kezeket a szív elé. 

Ez a gesztus a tisztelet egy nagyon mély formáját jeleníti meg. A nyugati világban általában a kéztartáshoz tartozik a namaste szó hangoztatása, Indiában maga a kéztartás kifejezi a szótagokhoz kapcsolódó jelentést, ezért nem szükséges szóban is kimondani.

Amikor összeérnek a kezek a szív előtt, az isteni szeretet áramlásához kapcsolódunk. A fejet hajtás és a csukott szempár az elme lecsendesítését szolgálja mindehhez. Remek meditációs technikaként is alkalmazható, ha kényelmes ülésben a fentiekre koncentrálva fordulsz befelé, a szívcsakrára fókuszálva. 

Rendszeres Mozgás. Egészséges Gerinc. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Egy oktató és a tanítványa a Namaste segítségével kapcsolódhat egymás energiájához, hiszen egymás szeretetén keresztül tudjuk megtapasztalni az időtállót, a kozmikusat, az isteni minőséget, mentesülve az ego kötelékeitől. Ha a tisztelet és szeretet kölcsönös egymás iránt, igazán mély lelki egységet lehet megtapasztalni. 

Hogyan használd gyakorlásod során?

Ideális esetben mind az óra elején, mind az óra végén elhangozhat a Namaste, azonban sok oktató inkább az óra végén alkalmazza, a gyakorlás befejeztével – amikor a résztvevők ellazultak, és a légkör békés –, így fejezve ki háláját, jókívánságait, tiszteletét tanítványai és mesterei felé. Azaz meghajol az előző generációk bölcsessége előtt, miszerint mindannyian egyek vagyunk, ha a szívünkből cselekszünk. 

Rendszeres Mozgás. Egészséges Gerinc. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

 

(forrás: https://www.yogajournal.com/practice/the-meaning-of-quot-namaste-quot )

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .