Kérdezz-Felelek

Az izületi problémákról

Nagyon örülök és köszönöm Neked, hogy a kezdőjoga tananyaga ismét segít nekem abban, amit hosszú évek óta csak fejben szeretnék, újra visszatérni a rendszeres jógázáshoz, ezáltal javítani az életminőségemen. 61 évesen újra azt érzem, mint már sokszor, hogy “én” tehetem jobbá azt, amit évtizedek alatt elrontottam, mert nem figyeltem oda eléggé magamra. 

Nagyon köszönöm az ingyenes videót, nagyon megörültem neki. Elkezdtem nézni, de számomra nem kezdő. Nagyon szerettem volna csinálni az abban látottakat, de már az első kockánál bajban voltam, mert nem tudok így a lábamon ülni. Lehet, hogy nem nekem való, 60-on túli jóga kellene. Legalábbis az idősebb kezdőknek. Természetesen fogom nézni és gyakorolni, csinálni ha tudom.

Ha az ingyenes videókat is nehéznek találja, akkor kezdésnek a tai chi – qi gong- jóga elegyét javaslom (Callygraphy Jóga), ami nem terheli erősen az ízületeket, mégis kellemesen átmozgat, erősít és növeli a hajlékonyságot, az ízületek  mozgásterét. Ilyen jellegű gyakorló videókat a Videók menüpont alatt talál.

. 52 éves vagyok, betegápoló. Nagyon kevés a mozgásterem, mert nem hagyhatom magára a beteget. Fáj a nyakam a sok stressztől és térdeimmel küzdök 2 éve. Térdelni vagy szaladni nem tudok. Szeretnék kérni tanácsot, hogy és milyen jógagyakorlatokat javasolna nekem. Hogyan kezdjek neki?

Kezdésnek a tai chi – qi gong- jóga elegyét javaslom (Callygraphy Jóga), ami nem terheli erősen az ízületeket, mégis kellemesen átmozgat, észrevétlenül erősít és növeli a hajlékonyságot, az ízületek  mozgásterét.

Szklerózis Multiplexes beteg vagyok 27 éve. Eddig minden rendben volt velem, de 2018 szeptemberétől olyan fájdalmak értek lelkileg, hogy még mindig gödörben vagyok. Érzem a szívemben, a légzésemben, az izmaimban. Kaptam szteroidokat, de mivel ez csak tüneti kezelés, minden maradt a régiben, sőt még rosszabb lett, sajnos. Mit javasolsz?

A jóga terápiás gyakorlatai sok tekintetben segíthetnek a problémáin,  a légzésen keresztül a relaxációs gyakorlatokon át az izomlazításokig, egyensúly gyakorlatokig. (Volt már SM-mel diagnosztizált magánvendégem, akinél jó eredményekkel használtuk a módszereket, de kitartás, rendszeresség az szükséges hozzá).

Csípő problémák

Nagyon tetszenek ezek a kezdő gyakorlatok. Sajnos mindegyiket nem tudom megcsinálni a csípő problémám miatt, de igyekszem. Szeretném kérdezni, hogy van-e olyan jógagyakorlat, ami az alvást segíti?

Gyermekkorom óta migrénes és mindenféle fejfájással küszködöm, és az idő előrehaladtával egyre elviselhetetlenebb /66 éves hölgy vagyok/. Sportolok, és a mai napig kerékpározom. Már minden fórumot megjártam, eredménytelenül, csak a pénzt nyelte el.

A migrénes fejfájásnak sok oka lehet, de leggyakrabban a görcsös nyak- és vállizmok miatti elégtelen oxigénellátás az agyban. Javaslom  a hátközép-, nyak- és váll-lazító gyakorlatok rendszeres végzését, az aktív és passzív hasi légzést, minél lassabban megy, annál jobb, néhány másodperces légzés kinn tartásokkal. Ez emeli a szervezet szén-dioxid szintjét és tágítja az ereket, így jobb lesz az agy oxigénellátása.

35 éves gyerekemet scoliosissal kétszer műtötték, 14 és 15 évesen. Kétféle fémet ültettek be az ágyéki csigolyák mellé, 87 colb fokról hozták vissza 37 colb fokra. Hála istennek, nincs gondja. Gyógytornázik. Mi a véleményed, javaslod a jógát?

Mindenképp. Módosítson, könnyítsen ahol szükséges, kerülje a túlfeszítést, túlnyújtást. A gyógytorna gyakorlatai alapvetően a jógából merítenek, így ha ezeket az instrukciókat betartja, nem okozhat kárt.

Policisztás ovárium szindrómát (petefészek cisztát) állapított meg nálam a nőgyógyászom. Szeretném kérdezni, hogy ezzel jógázhatok-e, és ha igen, akkor milyen gyakorlatokat érdemes végeznem?

Rendszeres testmozgás mindenképpen jót  tesz, a jóga ászanái különösen. A leghatékonyabbak azok a gyakorlatok, amelyek ellazítják a hasfalat és vérbőséget eredményeznek a hasüregben. Így a legtöbb előrehajlás például. Szintén fontos a helyes, rekeszizom vezérelt légzés.

Lassan két éve műtöttek aranyérrel, de nem vagyok rendben. A jóga tud-e ezen segíteni?

Az aranyér kezelésében a holisztikus megközelítést javaslom. Rostokban  gazdag étrend: túlnyomórészt zöldség, gyümölcs. Napi 2-3 liter folyadék. Rendszeres, megfelelő mozgás és jóga: guggolás (malasana), gyertya (fordított testtartások), sarokülés (vajrasana, vajroli mudra: gát és végbél masszírozása a sarkakra ülés által), emésztés elősegítő pózok: előrehajlások és csavarások. Fontos, hogy a nyugalmi légzés hasi, azaz rekeszizom vezérelt  légzés legyen. Törekvés az ideális testsúlyra. Lelki problémák: szorongás, félelmek felismerése, kezelése.

Érdeklődnék, hogy a hírlevélben kapott gyakorlatok császármetszés után 7 héttel végezhetőek vagy erre van valami különleges jóga típus?

Ha a méhfal már begyógyult és nincs vérzés, a sebed nem fáj, nem voltak komplikációk, akkor igen, bár többnyire 8 hét a javasolt kezdés. Ha úgy érzed, jól vagy, kicsit hamarabb is elkezdheted. Szülés után – különösen császármetszéses szülés után – nagyon óvatosan, fokozatosan kell terhelni a testet.

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)