Barion Pixel

A COVID-19 margójára…

(ez a rövid kis üzenet elsősorban az Ízisz Jóga Stúdió vendégeinek íródott..)

Drága lelkek,

…továbbra is azt gondolom, hogy sokan vagytok még, aki nem csatlakoztatok az online órákhoz, annak ellenére, hogy érvényes bérlettel rendelkeztek. Tisztában vagyok azzal, hogy az internetes élő órák nem helyettesítik a személyes jelenlétet, és közös vezetett gyakorlásokat a stúdióban. Azt is tudom, hogy sokak számára a technikai akadályok leküzdése nagy kihívást jelent.

Mégis, a jelenlegi helyzetben online órák több szinten, egyidejűleg kárpótolnak minket. Szeretném, ha minél többen megértenétek és átéreznétek, hogy az energiaáramlás most is két irányú és boldoggá tenne, ha ezt sikerülne ezt az áramlást fenntartani, a blokkokat, akadályokat (legyen az fizikális, mentális, érzelmi és hitrendszer -béli) eltávolítani.

A nehéz a helyzetekben nyilvánul meg leginkább, kinek sikerül igazán gyakorlati filozófussá válnia, ki az, aki igazán magáénak érzi tanításokat.

Az élő közvetítéseknek tehát többszörös a célja.

1. A nehéz időkben sokat segít a gyakorlás a stressz, szorongás pánik tüneteinek a kezelésében, akik rendszeresen gyakorolnak tudják, hogyan hat, ezért ez most nem részletezem.

2. Összekovácsol minket a nehéz időkben, most, amikor ennyire erős az elkülönültség- és még csak nem is önkéntes jellegű- nagy összetartó ereje van a „kicsit-másképp-mégis-együtt-gyakorlás” élményének

3. Az anyagi megfontolás sem utolsó rendű. Senkinek sem szeretnék a befizetett pénzén ülni hónapokig, ezért is nagyon fontos számomra a folytonosság és a legelső célom ezzel ez volt.

4. Azt is szeretném, ha megértenétek, hogy a 2 hónap szünet minket is jelentősen érint anyagilag. Ha a két hónap bevétel kiesés után a le nem járt bérleteket hosszabbítanom kell, az további nehézségeket von maga után a stúdiók fenntartásában, mert 2 két hónap akkor nekünk nem kettő, hanem legalább kétszer olyan hosszú idő lesz a bérletek lejáratáig.

5. Ahhoz, hogy az órákat ilyen minőségben tudjuk tartani a neten keresztül, az komoly technikai beruházást igényelt (nagyobb internet csomag, a zoom havidíja, technikai eszközök stb.)

6. Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sokan ingyen tartanak jóga órákat a neten bárki számára szabadon elérhetően, pedig szerintem egyetlen jógaoktató sem rendelkezik ingyenes ételcsomagra jogosító Lidl igazolvánnyal, nekem legalábbis eddig még nem küldtek.

7. Nem hiszem, hogy ezekben a hetekben abban a helyzetben vagyunk, amikor az „ingyen” a jó válasz a megoldásra. Segítsünk egymásnak, támogassuk egymást azzal, hogy az időt, az elvégzett munkát, odafigyelést nem várjuk el ellenérték nélkül, senkitől, semmilyen körülmények között.

8. A válasz MOST – sokkal inkább, mint bármikor- éppen lojalitás, a megjelenés, a részvétel, a határok-, a komfortzóna feszegetése. Ebben a nehéz helyzetben nyílik lehetőség a fejlődésre, a pozitív változásra, ilyenkor mutatkozik meg igazán, ki is vagy valójában, mire vagy képes és merre tartasz.

És ne feledjétek: a csodák a komfortzónán kívül történnek!

Jó gyakorlást! Namaste, Móni.

„A Bennem élő fény, a Benned élő fény is. Benned magam látom és tisztelem. Te és Én EGYek vagyunk.”

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .