Barion Pixel

Bekecsné Kovács Erzsébet – Az unokák miatt is szeretnék fitt maradni, amíg csak lehet

Bekecsné Kovács Erzsébet 62 éves, könyvelőként, könyvvizsgálóként dolgozik, ülőmunkát végez már 1979 óta. Kilencedik éve jógázik, és ma sokkal jobb fizikai állapotban van, mint akkor volt, ráadásul nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Mint mondja, az unokái miatt is szeretne fitt maradni, amíg csak lehet.

– Mikor kezdtél jógázni?

– A gyerekemnek volt egy olyan játéka, amivel a televízión lehetett játszani, például jógázni is. A faállást annak alapján csináltam meg, akkor sikerült, most már nem igazán. Valójában 2010-ben kezdtem el jógázni, amikor megnyitotta az Ízisz Jóga Stúdiót Lenkefi Mónika. Eljöttem egy nyitott órára, és itt is ragadtam. Volt egy fél év, amikor a gerincproblémáim miatt nem tudtam járni, de utána visszatértem, és azóta is folyamatosan jövök.

– Milyen órákat kedvelsz a leginkább és miért?

– Kedvenceim a vinyasa flow, a callygraphy, az ashtanga, a prana flow – úgy érzem, a gerincemnek ezek a legjobbak. Van egy gerincsérvem, ráadásul szinte folyamatosan ülök a munkahelyemen – fontos, hogy mozogjak, különben minden bajom van. Reggelente nehezebben kelek fel, utána jobb, jóga után pedig még jobban érzem magam, ráadásul pihentebb, felszabadultabb vagyok, mert a jóga engem teljesen kikapcsol.

Egészséges gerinc, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE.  

– Emellett mit adott még neked jóga?

Ötvenhárom éves korom körül kezdtem jógázni, és azt gondolom, ma sokkal jobb fizikai állapotban vagyok, mint akkor voltam, tehát sokkal többet bírok. Amikor kezdtem, néha úgy éreztem, hogy teljesen kimerít például egy-egy ashtanga óra, ami persze ma is megizzaszt, de jó érzés végigcsinálni.

Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb is vagyok, mióta jógázom. Előfordul, hogy néha családi okok miatt kihagyok pár órát, de utána megint jövök, hetente három-négy alkalommal igyekszem eljárni az órákra. Voltam Roman Kouzmenko jóga workshopján Békéscsabán, valamint Simon BorgOlivier és Master Yang workshopján Budapesten, ahol nagyon jól éreztem magam.

Lenkefi Mónika hasonló stílusban tanít, mint ők, de azért voltak számomra újdonságok, emellett a workshop különleges hangulata is megérintett. Nekem ott is a callygraphy, a gyönyörű folyamatos mozdulatok, az együtt mozgás adták a legnagyobb élményt. Fontosnak tartom azt is, hogy a jóga önismeretre tanít, gyakorlás közben tudatosulnak a saját határaid.

– Mit javasolsz annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elinduljon-e ezen az úton?

– Próbálja ki! Szóban nem is igazán tudom elmagyarázni, mennyi mindent adhat a jóga, azt át kell élni, meg kell érezni. Évente több alkalommal van nyílt nap, érdemes eljönni akár arra is, ahol egy-egy napon több órába bele lehet kóstolni.

– Mit gondolsz, hány éves korodig fogsz jógázni?

– Talán hetven-hetvenöt éves koromig? Inkább úgy mondanám, hogy amíg csak bírom, addig csinálom, attól függően, hogy milyen egészségi állapotban leszek. Már csak az unokák miatt is fontos, hogy az ember fitt maradjon. Manapság egyre később születnek az unokák, szóval az embernek muszáj karbantartania magát.

Egészséges gerinc, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE.  

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .