Barion Pixel

Nagy Anikó és Csumpilla Mihály – Amikor a jóga az igazi „énidő”….

Nagy Anikó és Csumpilla Mihály kilenc éve alkotnak egy párt. Anikó 48, Misi 43 éves, mindketten a kereskedelemben dolgoznak. A jóga hét év kihagyás után pár hónapja tért vissza ismét az életükbe, igazi énidőként. Anikó az órákon érzett harmóniát, békét és nyugalmat emeli ki, Misi pedig azt, hogy a jógának köszönhetően már nem fáj a válla, és olyan izmait is felfedezte, amelyekről korábban azt sem tudta, hogy léteznek.


– Hogyan és mikor kezdtetek jógázni? Melyikőtök indult el hamarabb?

Anikó: Irodában dolgozom, és jó pár éve olyan mozgásformát kerestem, ahol nem kell ugrálni. Úgy éreztem, az aerobik nem nekem való, futni pedig nem szeretek, és tudtam azt is, hogy közösségben szeretnék mozogni, mert ott jobban van motivációm, otthon nem vagyok elég kitartó. Talán az interneten fedeztem fel a jógát, és már az első óra után úgy éreztem, hogy ez nekem való. Hozzá kell tegyem, hogy az első alkalom után napokig izomlázam volt.

Misi: Miután Anikó belekezdett, mindig mondogatta, hogy mennyire jót tesz neki a jóga. Akkoriban én konditerembe jártam, súlyzóztam, és elég erőteljes vállfájdalmaim voltak. A reumatológus közölte, hogy van egy jó meg egy rossz híre: a rossz hír az, hogy a vállamnak annyi, a jó hír pedig, hogy ennél tovább már nem romolhat az állapota.

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

Megfogalmazódott bennem, hogy váltani kellene, de a jógáról azt gondoltam, hogy csak ülnek az emberek lótuszülésben és mantráznak, nem tűnt komolynak. Viszont Anikó lelkesedése engem is elvitt. Eleinte fitneszként tekintettem rá, és sportot űztem abból, hogy rögtön megcsináljam azt, amit az oktató mutat. Annak ellenére, hogy ilyen görcsösen kezdtem, mégis volt fejlődés, pár hónap után pedig teljesen elmúlt a vállfájdalmam.

Néhány év kihagyás után hogyan tért vissza ismét az életetekbe a jóga?   

 Anikó: Úgy alakult az életünk, hogy jó ideig nem tudtunk járni. Mivel ülőmunkát végzek és nem sportoltam semmit, fájt a hátam, gyarapodott a súlyom, mondhatni berozsdásodtam, és rosszul éreztem magam a bőrömben. Ebből a passzivitásból nehéz volt továbblépni, de Misi karácsonyra meglepett egy jógabérlettel.

Mondtam neki, hogy örülök, de nem repestem igazán, tartottam attól, hogy több év kihagyás után hogyan bírom majd. Aztán már az első óra után olyan jól éreztük magunkat, hogy alig vártuk a következőt. Most már nem múlik el hét jóga nélkül.

Újrakezdőként van olyan, hogy egymást motiváljátok a gyakorlásra, vagy azért mentek, mert tudjátok, hogy a jóga után jobb lesz a közérzetetek?

 Misi: – Szinte folyamatosan ez van. Viszont mióta újra járunk, másképpen tekintek én is a jógára, talán most értem meg rá igazán. Spirituális irányban és az életmód tekintetében is nyitottabbak lettünk a jóga felé. Már értem, miért mondta Lenkefi Mónika, hogy a jógában az út a cél, és ma már nem feszítem túl magam, nem akarom túlszárnyalni az oktatót, mégis fejlődöm.

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

Amikor korábban azt mondták, úgy csináljuk a pózt, hogy az kényelmes legyen, nem is értettem, hiszen mindig erőltettem magam. Ma pedig valóban bele tudok lazulni egy-egy pózba. Igazi énidő lett a jóga, ahol nem agyalok, ráadásul az itt tapasztaltaknak a mindennapi stressz-kezelésben is a hasznát érzem.

Anikó: – Még ha egy fárasztó nap után néha nehéz is elindulni, és szinte beesünk a nagy rohanásból, már a terembe lépve mintha valami átkapcsolna. Békét, nyugalmat, harmóniát érzek az óra elejétől a végéig, és ezt viszem magammal tovább.

Mit mondanátok annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elkezdjen-e jógázni?

 Anikó: – Mindenféleképpen ki kell próbálni! Olyan testi, lelki, szellemi harmóniát tud adni a jóga, amit szavakkal nem lehet elmondani, meg kell tapasztalni, meg kell érezni személyesen. Át kell élni!

Misi: – Az egót is helyre teszi a jóga. Itt nem a látványizmok kapnak szerepet, hanem a funkcionális izmokat fejlesztjük, olyan helyeken, ahol eddig azt sem tudtam, hogy van izmunk. Ráadásul frissebb, fittebb vagyok az órák után.

Bár a relaxációból elég nehéz felkelni, de az egész a ráhangolódással, a gyakorlással és a relaxációval lesz kerek egész. Akár más sport kiegészítőjének is nagyon jó lehet, focinál, úszásnál is érzem a jótékony hatásait. Mindenkinek csak ajánlani tudom, próbálja ki, és alkossa meg a saját véleményét!

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .