Barion Pixel

Asztalos Péter – Az egészségmegőrzés és a jobb közérzet elérése terelt a jóga felé

Asztalos Péter 33 éves, Hajdú-Bihar megyében, Komádiban él. A kereskedelemben dolgozik, családjával egy élelmiszerboltot üzemeltetnek. Kilenc éve kezdett érdeklődni az önismeret, a spiritualitás, az ezotéria iránt, és pár hónapja nyitott a jóga felé. Az Ízisz Jóga Stúdió erdőspusztai, őszi táborában beszélgettünk, ahol a jógagyakorlás mellett mandalákat is festett. 

– Hogyan és mikor fordultál a jóga felé?  

– Szerettem volna jobban megismerni magam, szeretettem volna teljesebb és egészségesebb életet élni, ezért fordultam az önismeret, a spiritualitás és az ezotéria felé évekkel ezelőtt. Voltak különböző fizikai tüneteim, sérülésem, és fájt a térdem is.

A tanultak révén az állapotomon tudtam javítani, és megértettem azt is, hogy miért éppen azon az adott területen van problémám. A jóga ebben az évben került az életembe, mondhatni ez most egy új terület a számomra.

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Gerinc. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Nem tudom pontosan, hogyan indult, egyszer csak jött egy ilyen sugallat és elkezdett érdekelni. Olvasgattam a jógáról, majd megrendeltem a Lenkefi Mónika által írt és szerkesztett Jógaoktatók kézikönyvét.

Ezután még inkább úgy gondoltam, hogy ideje elmélyülni a jógában. Ami leginkább efelé terelt, az az egészségmegőrzés és a jobb közérzet elérése. A többi, általam fontosnak tartott módszerrel is javítható az egészség, de a hosszú távú kiegyensúlyozottságot és egészséget úgy gondolom, a jógával tudom elérni.

– Egy bolt üzemeltetése sok munkával jár, hogyan tudod beleilleszteni emellett a mindennapjaidba a jógát? 

– A reggeli vagy az esti időszakban tudok időt szánni rá. Úgy gondolom, amihez az embernek kedve van, és ami érdekli, arra talál időt magának. 

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Gerinc. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

–  Ahogy mondtad, viszonylag új terület a számodra a jóga. Érzékeltél-e magadon változást ennek köszönhetően? 

– A stresszkezlésre eddig is voltak módszereim, de ebben is tud segíteni a jóga. Ha stresszhelyzetbe kerül az ember így az kevésbé uralkodik el rajta, kevésbé kerül a hatása alá. A jógának köszönhetően jobb lett a közérzetem is, könnyebben mozgok, nem fáradok el annyira. Ezek a dolgok ráadásul erősítik egymás hatását. 

–  Az eddigi tapasztalataid alapján mit tudnál tanácsolni annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy a jóga felé forduljon-e? 

– Ha az önismeret, az egészség fontos a számára, és azt szeretné, hogy teljesebb legyen az élete, akkor érdemes belenéznie, érdemes kipróbálnia.  A jóga mindenki számára adott, érdemes élni vele. 

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Gerinc. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .