Barion Pixel

Krisztián – Jobban alszom, nem fáj a fejem és frissebbnek érzem magam

Krisztián Békéscsabán él, egy műanyag fröccsüzemben dolgozik, és szinte felnőtt gyermekei vannak.

Mint mondja, már éppen kezdett beletörődni, hogy negyvenen túl itt-ott fájdogál valami, amikor rádöbbent, hogy a folyamat a jógával megállítható és visszafordítható


– Mikor kezdtél jógázni, és mi motivált erre?

– Egy férfi ismerősöm mesterként dolgozott nálunk, amikor mesélt arról, hogy jógázni jár. Nagyon elcsodálkoztam, mert akkor úgy gondoltam: nem illik hozzá a jóga. Bennem is élt az a sztereotípia, hogy ez valamilyen nőies dolog, ami messze van a sporttól. Aztán a feleségemmel együtt elmentünk egy órára és kellemesen csalódtunk.

Nagyon aktív volt már az első alkalom is. Hamar rájöttünk, hogy ez valami olyasmi, amilyenhez hasonlót korábban kimondatlanul is kerestünk: ami erőnlétet ad, van benne nyújtás, megmozgatja a gerincet. Fantasztikus felismerés volt, hogy ilyen a jóga! Úgy öt éve kezdtük el, több alkalommal is jártunk hetente.

Akkor negyvenöt éves voltam, és időnként itt-ott fájdogált valamim. Kicsit szomorkásan vettem tudomásul, hogy már a B-oldal pörög, ez biztosan a korral jár, ezzel együtt kell élni. Amikor viszont elkezdtem jógázni, három hónap után olyan mértékben javult a közérzetem, hogy rádöbbentem: megállítható, visszafordítható ez a folyamat. Jobban éreztem magam, jobban aludtam, nem fájt semmim, frissebbnek éreztem magam.

Szeretnéd mélyebben és nagyobb tudatossággal elsajátítani a jógázás alapjait? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat.  További információ. 

– Milyen órákra szeretsz járni, mi az, ami közel áll hozzád?

– Amikor még sok órára el tudtam menni, akkor az intenzív ashtanga volt a kedvencem. Most már ritkábban jutok el a stúdióba, de mindenképpen a dinamikusabb ashtanga vagy vinyasa órákat részesítem előnyben. Szeretem, amikor több kitartás van, többet lehet benne lenni egy-egy gyakorlatban, jobban el lehet mélyülni a mozdulatokban, csavarásokban.

– Milyen egyéb hozadéka volt és van számodra a jógának?

Nekem sokszor akkor is fájt a derekam, ha például hosszabb ideig állnom kellett. A jógaoktató viszont korrigálta a mozdulataimat, megmutatta, hogyan legyen helyes a tartásom. A légzésemen is lenne mit javítani, eddig még nem volt kellő türelmem ahhoz, hogy ezt a hétköznapokban is gyakoroljam.

A fordított testhelyzetnek szintén sok hozadéka van, javít a keringésemen és segít abban, hogy ma már fejfájás nélkül tudok élni – éppen ezért amikor tudok, otthon is fejen állok egy kicsit.

– Mit mondanál annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elinduljon-e ezen az úton?

– Szerintem a jóga kortól, nemtől, súlytól függetlenül több tekintetben is jó, ha meg szeretnénk mozgatni magunkat. Persze széles a kínálat, de az úszás akkor használ, ha valakinek tökéletes a technikája, a futás nem ízületkímélő, elsőre nehézkes lehet.

Konditerembe nem feltétlenül szeretnek menni a velem egykorú hölgyek, mert oda leginkább a gyerekeik korosztálya jár, és van, akit zavar a hangos a zene is. A jógastúdióban viszont egy elfogadó légkörbe csöppen, aki belép.

Nem számít a korosztály, a tizenévestől a hetvenesig mindenki jön, segítséget kapunk, minden nyugalmat sugároz, így minden adott ahhoz, hogy egyszerűen jól érezzük magunkat. A jóga tökéletes választás!

Szeretnéd mélyebben és nagyobb tudatossággal elsajátítani a jógázás alapjait? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat.  További információ. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .