Barion Pixel

Tünde – A jóga megtanít, hogy a jelen pillanatra fókuszálj…

Tünde szellemi munkát végez, több mint harminc éve dolgozik a szakmájában. Két felnőtt gyermeke és egy unokája van.

Mint mondja, a jóga megteremtette számára az „itt és most” érzését: a foglalkozásokon csak a jelen pillanatra koncentrál.

– Mikor kezdtél jógázni, és milyen indíttatással?

– Úgy éreztem, hogy a szellemi munka mellett a testemnek szüksége van fizikális táplálékra is. Korábban alkalmi látogatóként voltam az Ízisz Jóga Stúdióban, két éve viszont már rendszeresen járok.

– Milyen órákat kedvelsz és miért?

– Prana flow és callygraphy órákra járok, mert úgy érzem, ez a mozgásforma az, ami a meglévő betegségeim kiküszöbölését a leginkább szolgálja. Az ülő munkából adódóan fáj a derekam, vannak gondok az ízületeimmel. Fizikálisan ezek az órák olyan megterhelést jelentenek, amelyekkel nem okozok magamnak sérülést. Ráadásul a gyakorlással a meglévő panaszaim enyhültek, és bízom abban, hogy ha elég kitartó leszek, teljesen meg is szűnnek.

– A panaszaid enyhülésén túl mit tapasztaltál még magadon, mióta jógázol?

– A jógagyakorlás fizikális része a test működése szempontjából nagyon fontos. Viszont nekem különös értéket jelent az is, amikor a foglalkozások megkezdése előtt, a ráhangolódás során, Lenkefi Mónika stúdióvezető jógafilozófiai felolvasásokat tart. Számomra ez olyan pluszt ad, amiért végtelenül hálás vagyok.

Egészséges lélek, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Rendkívül sok információt kapok, ami a szellemi épülésemet szolgálja. A jóga megteremtette számomra az itt és mostban levés érzését is. Ez az egyetlen hely, ahol a foglalkozások közben nem zakatol az agyam, a jelen pillanatra koncentrálok. Nem gondolok a múltra, a jövőre, csak és kizárólag az foglalkoztat, ami akkor és ott történik.  

– Részt vettél meditációs tanfolyamon is.

– Az órákon túl igyekszem bekapcsolódni a stúdió más rendezvényeibe is, ilyen például a meditációs tanfolyam, ami nagyon nagy élmény volt számomra. Amit ott tanultam, azt igyekszem beépíteni a mindennapjaimba is. A meditációt illetően még nem vagyok elég szorgalmas, de alkalmanként szakítok rá időt.

Viszont gyakrabban hallgatom azokat a meditációs zenéket, mantrákat, amelyeket a tanfolyamon Mónika ajánlott a figyelmünkbe. Ezek végtelenül kikapcsolnak és a zajos világból elrepítenek egy teljesen más világba, amikor erre van szükségem. A racionális foglalkozásom mellett hajlok a spiritualitás felé, és ezekkel a kikapcsolódást, megnyugvást adó pillanatokkal tartom egyensúlyban magam.

–  Mit javasolnál annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elinduljon-e a jóga útján?

– Fontolja meg és vágjon bele! Nem egyszerű! Mindenképpen javaslom a jógát fizikális gyakorlásra és szellemi feltöltődésre. Ha nagyon komolyan gondoljuk, és nemcsak a fizikális gyakorlást látjuk benne, hanem azt is, amit a jóga filozófiája adhat, akkor egy nehéz útra lépünk. Lenkefi Mónika szakmai tudása és az a hihetetlen információmennyiség, amivel ő erről a témáról rendelkezik, nagy segítség lehet ezen az úton.

Egészséges lélek, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE.  

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .