Barion Pixel

Gergely Zoltánné – Felszabadultabban, jobban érzem magam a jógaórák után

Gergely Zoltánné 58 éves, két felnőtt gyermeke van. Katalin szülésznőként dolgozott a kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán, majd a szakrendelőben. A nők kedvezményes nyugdíjához szükséges, negyven éves jogosultsági idő letelte után, egy éve ment nyugdíjba. Mint mondja, rendszerességet visznek az életébe a jógaórák. Amellett, hogy fizikailag jót tesz a gyakorlás, fontos számára az is, hogy az Ízisz Jóga Stúdióban egy jó közösségben lehet. 

– Mikor és hogyan ismerkedtél meg a jógával? 

– A lányom már régebb óta járt jógázni, és mondta, milyen jót tesz neki. Amikor már elhatároztam, hogy a nők negyven program keretében elmegyek nyugdíjba, tudtam, hogy valamit szeretnék kezdeni magammal, és a jóga jó lehetőségnek tűnt. Még a nyugdíjba vonulásom előtt beiratkoztam egy kezdő jógatanfolyamra.

Olyan jól éreztem ott magam, hogy amikor vége lett, rögtön bérletet is váltottam, hogy folytassam a jógát. Azon felül, hogy a mozgás karbantart, itt találkozom emberekkel, egy jó közösségben vagyok. Amikor az emberre hirtelen „rászabadul” a munkás hétköznapok után a nyugdíjas évek szabadsága, ki kell alakítani egy új életrendet. Nekem például a jógaórák rendszerességet is visznek az életembe. 

– Korábban mennyire volt jelen a mozgás a napjaidban? 

– Valamikor még középiskolás koromban kézilabdáztam, utána volt egy időszak, hogy eljártam tornázni, aztán ez abbamaradt. Viszont minden nap kerékpárral jártam be a munkahelyemre, és kertes házban lakunk, az is folyamatosan ad feladatokat. Azonban a rendszeres gyakorlás a jógával lett ismét az életem része. 

Rendszeres Mozgás. Erős Izomzat. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

– Milyen órákat szeretsz a leginkább? 

– Igazából mindegyiket. Mindegyikbe belekóstoltam már, a lányom biztatott, hogy próbáljam meg, melyik, milyen hatással van rám. Melyiket bírom jobban, melyiket kevésbé. Volt olyan, amit én megerőltetőnek éreztem, a másik pedig kifejezetten jólesett.

És persze kicsit attól is függ, ki az oktató, mennyire kedves és segítőkész. Egyébként pedig minden óra sokat ad, felszabadultabban, jobban érzem magam utána. Fizikailag elfáradok, mégis nagyon jó érzés, hogy kilencven percnyi jóga mennyi energiát tud adni.

–  Milyen változásokat tapasztaltál magadon, mióta jógázol? 

– Sokkal jobban alszom. Még a kezdő tanfolyamon megtanultam a jógalégzést, és ha nem tudok elaludni, vagy ha felébredek éjszaka, akkor ezt próbálom alkalmazni, és ez segít. 

– Mit javasolnál annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elinduljon-e jógázni? 

– Mindenképpen érdemes megpróbálni, személyesen kell megtapasztalni, hogy milyen a jóga. Szerintem mindenkinek tud valami pluszt adni, akár fizikai síkon, a mozgás tekintetében, akár lelkileg. Ráadásul jógázni akárhány éves korban is lehet. Van például olyan, aki hetvenen túl, több egészségügyi problémával érkezett a stúdióba, és neki is sokat segített. Szerintem itt nincs korhatár, amíg az ember azt érzi, hogy jó neki, addig érdemes jógáznia. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .