Barion Pixel

Kátai-Krizsán Katalin – Aki megszereti a jógát, az nem tud nélküle élni

Kátai-Krizsán Katalin 61 éves, békéscsabai, de jelenleg a legtöbb időt Budapesten tölti, ott gazdasági igazgató. Bár beszélgetésünkkor nem említi, tudni lehet róla, hogy eredményes munkája elismeréseként idén Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Három felnőtt fia, öt unokája van, és mondhatni, a kiskutya is igazi családtag náluk. Párjával – 27 évi együttélés után – nemrég házasodtak össze. Amikor csak tehetik, hazajönnek Békéscsabára, ha pedig itthon vannak, Katalin a jóga stúdiót sem hagyja ki.

– Mikor és miért kezdtél jógázni?

– Már akkor Lenkefi Mónikához jártam, amikor még a Colosseumban voltak órái. Az egész úgy indult, hogy nem bírtam lábra állni – lényegében azóta sem derült ki, hogy miért. Előtte intenzíven aerobikoztam, aztán jött ez az állapot. Ahogy tudtam, elkezdtem ismét tornázni, mert szerettem volna, ha a mozgás újra visszatér az életembe. Akkor találkoztam egy ismerősömmel, aki Mónikánál jógázott, így indultam el. Ezután – amíg Békéscsabán voltunk – heti 3-4 alkalommal jártam. Mióta Budapesten vagyok, a jóga azóta is az életem része, de már nem olyan intenzíven.

– Vannak-e kedvenc óratípusaid?

– Mindig ashtangáztam, ez kicsit hozzám is nőtt, emellett a synergyt szeretem még nagyon. A callygraphy szintén tetszik, ki is tűztem magam elé, hogy ha egyszer visszajövök Békéscsabára, akkor kicsit közelebb engedem magamhoz. Tudok a kundalíni áldásos hatásairól is, az nekem még kicsit nehéz, de talán később.

– A lábad úgy tűnik rendbejött, mi mást tapasztaltál még magadon, mióta jógázol?

– Végtelenül jó stressz-oldásra, és fontosnak érzem az egészségi állapotom szinten tartása miatt is. 61 éves vagyok és elmondhatom, hogy különösebb egészségi problémáim nincsenek. A jóga és én annyira egymáshoz nőttünk, hogy amikor Budapestre kerültem, többször könny csordult a szemembe, mert sokáig nem találtam olyan helyet, mint amilyen Békéscsabán az Ízisz Jóga Stúdió. Sokan mondják, hogy otthon is lehet jógázni, biztosan így is van, de én úgy érzem, hogy az az energiaáramlás, ami a stúdióban van, nem hasonlítható az otthonihoz.

Egészséges gerinc, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE.  

– Voltál többször jógatáborban is, legutóbb éppen idén májusban.

– Ha az emberhez közel áll a jóga, nem kérdés, hogy szívesen bevállal egy-egy jógatábort is. Én Lenkefi Mónika magával ragadó egyénisége révén szerettem meg a jógát, a segítségével tanultam meg, hogy ne feszítsem túl a testemet, ne ártsak magamnak, ne hagyjam az egot felülkerekedni.

Mivel ma már csak annyira megyek a gyakorlásban, amennyire az adott pillanatban a testem és a lelkem engedi, be mertem vállalni olyan tábort is, ahol naponta több óra van. Ott ráadásul több idő jut az egyes ászanák finomítására, és gyógyító hatásainak a tudatosítására is.

– Mit mondanál annak, aki még csak most gondolkodik azon, hogy elinduljon-e jógázni?

– Mindenképpen azt javaslom, hogy egy kezdő tanfolyamon sajátítsa el az alapokat, és aztán építse be az életébe a jógát. Én öt év után találtam egy hasonló stílusú stúdiót Budapesten, mint amilyen az Ízisz, így ha ott vagyok, már akkor sem kell mellőznöm a gyakorlást. Úgy gondolom, hogy aki megszereti a jógát, az nem tud nélküle élni.

Egészséges gerinc, hosszabb élet: Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE.  

1 hozzászólás a(z) “Kátai-Krizsán Katalin – Aki megszereti a jógát, az nem tud nélküle élni”bejegyzéshez

  1. Szia!
    Megkaphatnám a pesti jógastúdió elérhetőségét?
    Nagyon szépen köszönöm, ha igen, de azt is , ha csak elolvastad!
    Üdv:
    Kati

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .