Barion Pixel

Kovács Péterné – Milyen jó lenne, ha a gyerekek már kicsi koruktól rendszeresen jógázhatnának…

Kovács Péterné Erika Gyomaendrődön él. Két felnőtt korú gyermeke van, mióta ők kirepültek, férjével kettesben vannak otthon, és hétvégén várják haza a gyerekeket. Erika óvodapedagógus, 2015 óta a négy intézményt magában foglaló Gyomaendrődi Kistérségi Óvoda vezetője. Vezetői feladatai mellett számos teendője van a pályázatokkal illetve az épületek fejlesztésével kapcsolatban. Aktív közéleti ember, szívesen segíti azokat a programokat, amelyek a gyomaendrődiek szabadidős és sporttevékenységeit gazdagítják. 

– Ennyi feladat mellett szükség van a töltődésre. Emiatt kezdtél jógázni? 

– Nagyon régóta kerestem, hogyan tudnék úgy töltődni, hogy a hétköznapi teendők közepette mindig nyugodt, mindig ember tudjak maradni. Az ismerőseim közül, a baráti társaságunkból többen megismerkedtek már a jógával, tőlük sok olyan pozitívumot hallottam, amivel lényegében már régen meggyőztek.

Rendszeres Testmozgás. Fájdalommentes Derék. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Végül idén május elején alakítottam úgy az időbeosztásomat, hogy beleférjen a jóga, és jelentkeztem az Ízisz Jóga Stúdió kezdő tanfolyamára. Mióta az véget ért, azóta is próbálok átjárni jógára Gyomaendrődről Békéscsabára, hetente egy alkalommal.

Bevallom, ez elég komoly szervezést igényel, de szokták mondani, hogy arra van időnk, amire akarjuk. Én pedig ezt akarom, így igyekszem megoldani, hogy beleférjen az időmbe. 

– Ezek szerint a szoros időbeosztásod szabja meg, hogy milyen órákra tudsz járni? 

– Igen, nagyrészt az idő diktál. A nyáron főleg a reggel 5.30-kor induló kundalíni órákra jártam, részben azért, mert ez a korai időpont egyáltalán nem borítja fel a napirendemet, ráadásul nagyon jó indítása is egy-egy napnak.

Ha reggel így indul a napom, erősebb, energikusabb vagyok, és úgy érzem, hogy mindent meg tudok csinálni. Ősztől viszont átváltok az esti órákra, igyekszem úgy beosztani a szabadidőmet, hogy az is beleférjen. 

Rendszeres Testmozgás. Fájdalommentes Derék. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

– Milyen változásokat tapasztaltál magadon, mióta jógázol? 

– A jóga segít lecsitítani magam. Állandó pörgésben élem az életem, temperamentumos vagyok, emellett viszont sok ülőmunkát is végzek, ami megbosszulja magát. Hosszú távon valahogy meg kell találni az egyensúlyt, és a jóga segítségével ez könnyebben megy. Segít fenntartani az erőnlétemet, az állóképességemet, ugyanakkor segít a jelenre fókuszálni, befelé figyelni is. 

– Mit javasolnál annak, aki még csak gondolkodik, hogy elinduljon-e ezen az úton? 

– Bár csak pár hónapja járok, szinte nincs olyan nap, hogy ne beszélnék valakinek arról, milyen jó, mennyire hasznos a jóga. Jó lenne, ha már az iskolákban lehetne gyakorolni a jógát, és ha be tudnánk vinni egyes elemeit az óvodákba is – a mi intézményünkben sokat beszélünk erről.

A gyerekek ma egy felgyorsult világba születnek, örülnék, ha a pedagógusok kapnának annyi tudást, hogy legalább alapszinten tudjanak jógát gyakorolni a gyerekekkel. Mindent egybevetve mindenkinek azt javasolnám, hogy vágjon bele, és lehetőleg minél fiatalabb korban kezdjen el jógázni.

Rendszeres Testmozgás. Fájdalommentes Derék. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .