Makovei Ágnes – Akik jógáznak, elfogadóbbak, barátságosabbak

Makovei Ágnes Debrecenben él, 66 éves, nyugdíjas. Rendkívül érdeklődő, szívesen próbál ki új dolgokat, és fontos számára az az érzés is, amit egy-egy jó közösség adhat. Az Ízisz Jóga Stúdió erdőspusztai őszi elvonulásán beszélgettünk, ahová a szomszédos Debrecenből érkezett, újrakezdőként.

– Mikor kezdtél jógázni?

– Régebben, öt évvel ezelőtt már jógáztam, jártam egy csoportba. Nagyon szerettem, de olyan dolog jött közbe az életemben, hogy abba kellett hagynom. Most viszont úgy döntöttem, hogy újra szeretném kezdeni, így kerültem az erdőspusztai jógatáborba.

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Szív. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

– Mi adott neked motivációt az újrakezdéshez?

– Szeretem ezt az összetett mozgást, és érzem, hogy nagyon jótékony hatással van rám, az elmémre és a testemre is. Amikor az életem része volt a jóga, azt vettem észre magamon, hogy türelmesebb vagyok, jobban odafigyelek mindenre, és jobban tudom koordinálni a mozgásomat. Ezt szeretném ismét megtapasztalni.

– Hogyan jutott el hozzád a jógatábor híre?

– Az interneten, a kezdojoga.hu oldalon láttam a bemutató videókat, ennek láttán kezdtem jobban elgondolkodni azon, hogy jó lenne megint jógázni. Aztán egyszer csak úgy éreztem: itt az ideje belevágni! Így kerültem kapcsolatba Lenkefi Mónikával, és így jutott el hozzám a tábor híre is. Szép és jó helyen volt a mostani tábor, és itt az is kiderült, hogy jó emberekkel. Örülök, hogy részese lehetettem.

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Szív. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

– Hol tudod folytatni a jógagyakorlást?

– Debrecenben több jógastúdió van, és kinéztem magamnak egyet, ahova járnék. Szeretnék újra rendszeresen jógázni. Hogy milyen órákat választok, az még kialakulóban van. Most még minden mozgás kihívás, de úgy gondolom, ez a későbbiekben nem jelenthet problémát, minden csak gyakorlás kérdése.

– Vannak, akik úgy érzik, hogy ötven vagy hatvan éven felül már nehéz belevágni valami újba, nehéz elkezdeni például jógázni. Mit mondanál nekik?

– Őszintén szólva én nem gondoltam arra, hogy hatvan éven túl ne próbálhatnék ki még nagyon sok mindent ebben az életben. Úgy érzem, a fizikális állapotom olyan, hogy nyugodtan belevághatok új dolgokba. Hatvan vagy akár hetven évesen is érdemes elkezdeni jógázni, azzal csak jót teszünk magunknak, hiszen mozgunk és közösségben vagyunk.

Mi, idősebbek hajlamosak vagyunk arra, hogy elszigetelődjünk a külvilágtól, pedig fontos a társaság. Úgy látom, hogy azok az emberek, akik jógáznak, sokkal elfogadóbbak, sokkal barátságosabbak – ide jó tartozni.

Rendszeres Testmozgás. Egészséges Szív. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)