Mezeyné Zsuzsi – A jóga jó út ahhoz, hogy testileg és lelkileg harmóniában legyünk

Mezey Gyuláné Zsuzsa harminchat éve tanít, szereti a hivatását, mosolyogva mesél egykori és mai tanítványairól.

Mint mondja, számára a jóga kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és olyan befelé figyelést ad, ami áldás az ember életében.

 – Hogyan és mikor kezdtél jógázni?

– Négy évvel ezelőtt, 54 évesen vágtam bele. Előtte hetente kétszer jártam aerobikra és kétszer zumbára, de egyszer csak az ízületeim jeleztek, hogy ezt most már nem szeretnék. Valami olyan mozgásformát kerestem, ami jó a testnek, léleknek, mert már korábban is meditáltam és más önfejlesztő tréningeket csináltam. A családban volt, aki jógázott, a beszélgetésekben többször is előkerült a jóga, így kaptam kedvet hozzá.

Online Kezdő Jógatanfolyam – Egészséges Gerinc, Egészséges Ember. 

– Milyen órákra szeretsz járni, és miért választottad éppen ezeket?

– Synergy és vinyasa órákra járok. A synergyben szeretem az egyensúlyozást, bár valahol mindig kibillenek. Ez nagyon jó arra is, hogy elgondolkodjam: hogyan vagyok én a világban, mivel vagyok egyensúlyban és mivel kevésbé. A vinyasa órákat pedig azért szeretem, mert nagyon változatosak, nincs fix sor, éppen ezért az ember kénytelen odafigyelni az utasításokra, a gyakorlatokra.

Ilyenkor csak arra koncentrálok, amit csinálok, nem kalandoznak el a gondolataim. Jó akkor és ott a jelenben lenni, csak magamra figyelni, arra, hogy mi az, amit megenged a testem, mi az, amit az adott pillanatban meg tudok csinálni. Nagy élmény, ha például csak két centiméterrel mélyebbre tudok hajolni, mint korábban, vagy amikor – nekem két és fél év jógázás után – először sikerül a fejenállás. Boldogság, ha valami olyanra vagyok képes, amiről korábban nem is gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni.

Online Kezdő Jógatanfolyam – Egészséges Gerinc, Egészséges Ember. 

–  Milyen változásokat tapasztaltál magadon, mióta jógázol?

– Már korábban elindultam azon az úton, hogy más szemmel lássam a világot, a jóga segít ebben. Kiegyensúlyozottságot, nyugalmat, és olyan befelé figyelést ad, ami áldás az ember életében. Szerintem mindenkinek jógáznia kellene, aki arra vágyik, hogy egy kicsit csak önmagával foglalkozzon.

Mit mondanál annak, aki még csak gondolkodik, hogy elinduljon-e ezen az úton?

– Mindenképpen érdemes kipróbálni! Az is fontos, hogy ne hagyja abba az első néhány alkalom után, ne adja fel! Higgye el, hogy a teste alkalmazkodni fog, és ezzel együtt a lelke, az elméje is! Ráadásul kortól, súlytól független a jóga. Én például nem vagyok egy nádszál alkat, úgy gondoltam az elején, hogy lesznek dolgok, amit a súlyomból adódóan soha nem fogok tudni megcsinálni. Aztán kezdtek elmosódni a korlátok, és szerintem előbb-utóbb az is elmosódik majd, ami most még megvan. Itt nem kell erőlködni, hiszen az a fontos, hogy azt tegyem, amit éppen akkor és ott meg tudok tenni – nincs teljesítménykényszer.

Online Kezdő Jógatanfolyam – Egészséges Gerinc, Egészséges Ember. 

Jógázás közben megtanulja az ember, hogy odafigyeljen arra, adott pillanatban a testének, lelkének mire van szüksége. Nem számít, hogy mások mit tudnak megcsinálni, hiszen azok az ő lehetőségeik és korlátaik. Soha nem éreztem, hogy lenne valamiféle külső elvárás. Nagyon szeretem ezt a közösséget! Sokan, sokfélék vagyunk a jógastúdióban, és szeretem, ahogy egymással jól bánunk. Kívánom mindenkinek, hogy legyen harmóniában testben, lélekben, a jóga pedig nagyon jó út ahhoz, hogy ezt elérje!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)