Barion Pixel

Miklya Katalin – Amikor újra kellett gondolnom az életemet, minden a jóga felé terelt…

Miklya Katalin az ötvenes éveiben jár, gyógyszertárban dolgozik harminchat éve. Az utóbbi időszakban számos olyan változás történt az életében – szülő elvesztése, válás, gyerekek kirepülése – ami miatt újra kellett gondolnia az életét. Ahogy fogalmaz, ekkor valahogy minden a jóga felé terelte, amelynek köszönhetően ma már másképp néz a világra, jobban tud koncentrálni, új barátságokat, ismeretségeket kötött, de még a munkahelyváltásban is segítségére volt a jóga.

– Hogyan és mikor került a jóga az életedbe?

– Nagyjából tíz évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy valamit kezdeni kellene magammal. A barátnőim elvittek magukkal Békéscsabán a Colosseumba, ahol egy dinamikus jógaórán vettem részt, és nagyon túlerőltettem magamat. Azután mondhatni majdnem meghaltam, fél napig csak feküdtem otthon.

Mivel ez akkor nem jött be, el is engedtem a dolgot. Aztán amikor megváltozott az életem, szerettem volna a kibillent egyensúlyi állapotomból valahogy visszatalálni önmagamhoz. Szerettem volna kicsit stressz-mentesebben élni, jobban befelé figyelni, emellett szükségem volt egy olyan közegre, ami elfogadó és befogadó.

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

Ekkor valahogy minden a jóga felé terelt, ezért több mint két évvel ezelőtt elhatároztam, hogy elkezdek jógázni, de az alapoktól indulok, nemcsak beesek egy órára. Jelentkeztem is egy kezdő tanfolyamra az Ízisz Jóga Stúdióba, és azt már nagyon élveztem.

Azóta lényegében minden órát szeretek. Korábban hetente négyszer jártam, de volt egy sarokgyulladásom, ami kicsit visszavetett, emiatt fél évet kihagytam. Most hetente egy-két alkalommal jutok el.

– Mit tapasztaltál magadon, amióta jógázol?

  – Teljesen másképp nézek a világra, mint előtte, sokat jelent koncentrációban, fizikai erőnlétben, és adott új barátságokat, ismeretségeket is. Jobban belegondolva a jóga abban is segített, hogy munkahelyet váltottam: talán jobb önismerettel és egy kis bátorsággal valahogy meg tudtam hozni azt a döntést, amit előtte évekig halogattam.

Egyszer csak jött egy olyan gondolat, hogy én ezt mindenképpen meglépem, még akkor is, ha esetleg nem jó döntést hozok. Úgy gondoltam, ha nem sikerül, keresek újabb lehetőséget. Hogy ide eljutottam, azt a jógának köszönhetem.

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

– Meditációs tanfolyamra is jársz, ez hogyan jött?

– Miután elkezdtem járni az órákra, olvastam hozzá, hogy jobban megismerjem a jóga hátterét, filozófiáját, és egyre jobban elmélyültem ebben. A meditációs tanfolyamra azért jelentkeztem, hogy jobban tudjak koncentrálni, összpontosítani, erősödjön az intuícióm, ennek eredményeként az életemet is bátrabban, határozottabban tudjam előrevinni, és jobban ki tudjak állni önmagamért.

– Mit mondanál annak, aki még csak tervezi, hogy jógázzon?

– Mindenképpen próbálja meg, veszteni nem veszthet semmit, a jógával csak nyerhet! Maximum kiderül, hogy mégsem ez az ő útja. Bár én azt gondolom, ha valaki elég kitartó, a jóga mindenképpen segítségére lesz az élet bármely területén: az egészségére nézve, a kapcsolataiban, testi-lelki síkon egyaránt.

Szeretnél komolyabban megismerkedni a jógával? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat. További információ.

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .