Barion Pixel

Szekeresné Sárközi Emi – Ebben a rohanó világban a jóga lecsendesít, megnyugtat

Szekeresné Sárközi Emília vállalkozó, egy felnőtt fia van, boldog házasságban él férjével. Jó húsz éve jógázik, egyre komolyabb és komolyabb szinten.

Mint mondja, a jógázás mára már szinte életformává, a mindennapjai részévé vált. Ennek köszönhetően még akár síelés közben is nagyobb biztonságban érzi magát.

– Mikor kezdtél jógázni, és mi motivált erre?

– A mozgás mindig az életem része volt, szeretek úszni, síelni, kocogni.  Még valamikor gyerekkoromban láttam egy jógáról szóló könyvet, érdekelt, hogy mi lehet ez, de látva a különböző pózokat, elég ijesztőnek tűnt. Jó húsz évvel ezelőtt viszont, már felnőtt fejjel hallottam, hogy a Lencsési Közösségi Házban van jóga, és kipróbáltam.

Ez egy viszonylag könnyű elemekből felépülő gyakorlás volt, egy ideig odajártam, aztán abbahagytam. Később a barátnőm szólt, hogy Gyulán jár jógázni, vele tartottam, itt már intenzívebb órák voltak. Valahogy úgy alakult, hogy több helyen is megfordultam, és egyre komolyabb volt a gyakorlás.

Pár évvel ezelőtt végül Gyulán szólt az oktatónk, hogy nyílt nap van Békéscsabán, az Ízisz Jóga Stúdióban, menjünk át, próbáljuk ki. Amikor aztán eljöttem a nyílt napra, és Lenkefi Mónika vezetésével ismertem meg a jógát, azonnal tudtam, hogy nekem ez kell. Itt először egy kezdő tanfolyamon vettem részt, ami szuper volt, rengeteget adott. Szívem szerint még most is elmennék, olyan sokat jelentett az a rengeteg segítség és magyarázat, amit ott kaptam.

Szeretnéd mélyebben és nagyobb tudatossággal elsajátítani a jógázás alapjait? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat.  További információ. 

– Vannak-e kedvenc óratípusaid?

– A hangulatomtól is függ, hogy mi esik a legjobban, most éppen a synergy tetszik nagyon. Amikor a nagy rohanásból beesek a jógastúdióba, mindig megnyugszom, majd jön a gyakorlás egyre intenzívebben – szeretem ezt a fokozatosságot.

– Milyen változásokat tapasztalsz magadon, mióta tudatosabban jógázol?

– A mindennapjaim részévé vált a jóga. Sokkal hajlékonyabb vagyok, javult az állóképességem, jobb lett az egyensúlyom, és ez megkönnyíti az életemet. Például akkor sem ijedek meg, ha véletlenül kettőt lépek lefelé a lépcsőn, és síelés közben is nagyobb biztonságban érzem magam. A jóga során szerzett képességeim, hajlékonyságom, a karbantartott izmaim segítenek abban, hogy elkerüljem a baleseteket.

– Az egyik közösségi oldalon van egy olyan fotó rólad, ahol egy folyón egy deszkán jógázol. Ez hogyan történt?

– Szarvason, a Holt-Körösön – ami nem nagyon hullámzik – egy szörfdeszkához hasonló deszkán jógáztunk. Eleinte, amikor ráálltunk a deszkára, nagyon mozgott, de aztán hamar ráéreztünk, hogyan lehet az egyensúlyt megtartva jógázni rajta. Jó érzés volt kipróbálni, csak ajánlani tudom mindenkinek.

– Mit mondanál annak, aki még csak gondolkodik azon, hogy elinduljon-e jógázni?

– Mindenképpen ki kell próbálni ahhoz, hogy megtudja, neki való vagy nem. Előfordulhat, hogy valaki kipróbálás után azt mondja, hogy ez nem az ő útja, aztán pár év múlva mégis visszatér. Hiszen a jóga ebben a rohanó világban is lecsendesít, megnyugtat.

Olyan gondolatokat ébreszt, ami egyébként nem jutna eszünkbe, mert egyszerűen nincs idő magunkkal foglalkozni, magunkra figyelni. Jógán pedig az első néhány perc után már azt vesszük észre, hogy a jelenben maradva, magunkra figyelve végezzük a gyakorlatokat. Nemrég, mindezt elmélyítve, jártam meditációs tanfolyamra, és otthon is meditálok – hiszen az élet nem a rohanásról és a nyüzsgésről szól.

Szeretnéd mélyebben és nagyobb tudatossággal elsajátítani a jógázás alapjait? Online Kezdő Jógatanfolyam : több mint 8 óra vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri Díj, Örök Használat.  További információ. 

Vélemény? Hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .