Gergely Nóra – Örülök, hogy belevágtam, nagyon jó döntés volt!

Gergely Nóra 30 éves, gyógypedagógusként dolgozik a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületénél. Súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekekkel, illetve korai fejlesztéssel foglalkozik már hét éve. A munka mellett, ugyanezen a vonalon képezte tovább magát, rövidesen államvizsgázik. Úgy érzi, hogy megtalálta a hivatását. Mióta jógázik, még nyitottabb lett a világra, fizikai síkon pedig a csigolyákra ható gyakorlatok segítenek neki talán a legtöbbet.

– Mikor került a jóga az életedbe? 

– 2017 őszén jelentkeztem egy kezdő tanfolyamra. Azon a nyáron egy barátnőmmel voltunk egy fesztiválon, ahol a spiritualitás volt előtérben. Ott szembesültem vele, hogy ezzel kapcsolatban mennyire hiányosak az ismereteim, mennyire szűken látom a világot. Volt jóga is a fesztiválon, de nem kapcsolódtam be, viszont megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne kipróbálni. Ismerőseim révén tudtam az Ízisz Jóga Stúdióról, így indultam el a kezdő tanfolyamra. Örülök, hogy belevágtam, nagyon jó döntés volt!

– Több mint két éve jársz rendszeresen. Hogyan folytatódott a történeted a kezdő tanfolyam után?   

– Nagyon megszerettem a jógát. Éreztem, hogy az ott töltött bő másfél óra alatt mindig teljesen ki tudok kapcsolni, le tudom csendesíteni az agyamat, és ez nagyon jó, feltölt. Ezért amikor csak tudom, igyekszem beépíteni az életembe. 

Rendszeres Mozgás. Egészséges csigolyák. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. 

– Vannak-e kedvenc óráid, vagy az időbeosztásodtól függ, mikor, melyiket választod? 

– Legtöbbször az ashtanga órákra megyek, kedvelem a kötöttebb gyakorlatsorokat, de szívesen kipróbálok mást is, hogy változatosabb legyen. Ha valamelyik nagyon testhezálló, azt azért szeretem, ha pedig nagyobb kihívást jelent, azt azért, mert akkor azzal nyilván dolgom van. 

– Azonkívül, hogy megnyugtat, lecsendesít, még milyen változásokat vettél észre magadon a jógának köszönhetően? 

–  Magas vagyok és gyerekekkel foglalkozom, sokat kell hajolni és emelni, akár vinni őket. Úgy érzem, kifejezetten jót tesznek nekem a nyújtások, és néha szinte megváltást jelentenek a csigolyákra ható gyakorlatok – fizikai síkon leginkább ezeket emelném ki. Múlt évben voltam meditációs tanfolyamon is, ami szintén jót tett, azt még annyira nem tudtam beépíteni az életembe, de kicsi lépésenként haladok előre. Mintha valahogy egyre többet látnék meg a világból: nyitottabbnak érzem magam. 

– Mit javasolnál azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy jógázzanak-e? 

– Barátaimnak, kollégáimnak is ajánlottam már a jógát a saját tapasztalataim alapján. Úgy gondolom, érdemes bárkinek kipróbálnia, hiszen vesztenivalója nincs. Aki pedig egy kicsit nyitottabb és el tud rugaszkodni a hétköznapi, tárgyi dolgoktól, az abszolút csak nyerhet vele. Olyan jó látni azt is, hogy teljesen vegyes a korosztály, van, aki ebben jó, van, aki abban. Nagyon motiváló egy ilyen környezetben jógát gyakorolni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)