Az egészséges életmód 8 alappillére

Magyarország lakosai nem állnak valami fényesen egészség tekintetében. A betegségek jelentős részét pedig elkerülheti aki az egészséges életmódot választja. Nyilván minden kór ellen ez sem véd, de, ha még az életviteledre is fittyet hányunk, akkor ne várj csodákat, hiszen előbb-utóbb az egészségügyi problémák téged is elérnek. Az egészség szóban szereplő „egész” kifejezés azt jelenti, hogy a hármas egységnek, vagyis a testi, a lelki és a szellemi egészségnek összhangban és egyensúlyban kell lennie. Hiszen ezek állapota nagy hatással van egymásra.

Gondolj csak arra, ha valami lelki trauma ér, akkor a tested is megbetegedhet az örökös bánkódástól. De ha testileg betegedsz meg, az negatívan hat a lelkiállapotodra is. Ezért kell arra törekedni, hogy az egészséges életmód minden pontját betartsd, mert akkor biztos lehetsz benne, hogy a tested, a lelked és a szellemed olyan erős szövetséget alkot, amelyen semmiféle kór nem hatolhat át.

Az első alappillér a táplálkozás. Étkezz naponta legalább 5 alkalommal, a szokásosnál kisebb adagokat. Elsősorban a vitaminokban, az ásványi anyagokban és a rostokban gazdag táplálkozást kell előnyben részesíteni, vagyis sok gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonákat és hüvelyeseket szükséges fogyasztanod.

A második alappillér a rendszeres testmozgás. Sajnos a magyar lakosság nagy része még mindig nem tartja fontosnak a testedzést, pedig sokféle betegségtől megóvhat bennünket. Hiszen ha nem mozgunk, akkor elhízunk, ha elhízunk, akkor sokfajta betegség vehet le a lábunkról bennünket. Többek között a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség. A rendszeres testedzés nem csupán a tested egészségét biztosítja, hanem lelkileg is sokkal kiegyensúlyozottabbak leszel.

A betegségek kiváltója a dehidratáltság is lehet, vagyis a kevés folyadékfogyasztás. Itt elsősorban a vízfogyasztást kell kiemelni. Egy felnőtt embernek naponta minimum két liter vizet kellene meginnia, hogy a betegségeket elkerülje. A dehidratált szervezet olyan betegségeket képes produkálni, mint a fejfájás vagy éppen a magas vérnyomás. Étkezés közben nem tanácsos inni, mert ezzel az emésztést zavarjuk meg, illetve a napi mennyiséget egységesen kell elosztani és nem szabad megvárni, míg a szervezeted vízért kiált. Sokan az éhségérzetet összekeverik a folyadékhiánnyal, és akkor is táplálékot vesznek magukhoz, amikor a testük csak egy pohár friss vizet kívánna.

Napfényre is nagy szüksége van szervezetednek. Naponta legalább húsz percet kellene a napon tartózkodnod, hogy megtapasztald a pozitív hatásait. A napfény ugyanis erősíti az immunrendszert, elősegíti a szervezetünkben a D-vitamin előállítását, de fertőtlenítő és antidepresszáns hatásokkal is rendelkezik. Nyáron kerülni kell a napon való tartózkodást délelőtt 11 és délután 5 óra között.

A következő alappillér a mértékletesség, de inkább a káros szokásos elhagyását foglalja ez magába. Vagyis aki egészséges életmódot kíván folytatni, jobb, ha mindenféle szenvedélyről lemond. Legyen szó a kávézásról, az alkoholfogyasztásról vagy a dohányzásról. Ha ezekről sikerül lemondani, már egy óriási lépést tettél az egészséges életmód irányába. Aki ezeket a káros szokásokat kiiktatja az életéből, már néhány hónap múlva megtapasztalhatja életében a pozitív változásokat. Mindemellett tanácsos elkerülni a drogok és a gyógyszerek mértéktelen és indokolatlan fogyasztását.

A szervezetnek éltető oxigénre van szüksége. Manapság elég sokan dolgoznak irodában és szinte egész nap a számítógép előtt görnyednek. Naponta legalább 15-20 percet kellene ahhoz friss levegőn töltened, hogy a szervezeted friss oxigénnel töltődjön fel. Naponta többször szellőztess a lakásban, hiszen ezzel is friss levegőhöz juthatsz. Lényeges, hogy megtanulj helyesen lélegezni, vagyis elsajátítsd a hasi légzés fortélyait. Amennyiben nem jutsz elegendő oxigénhez és nem lélegzel jó mélyeket, akkor fejfájással, depressziós tünetekkel és idegeskedéssel kell számolnod.

Pihenésre minden embernek szüksége van. Tested, lelked és a szellemed alvás során tud a legjobban feltöltődni, regenerálódni. Hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, az egyénfüggő, de azért minimum hat órát minden embernek ágyban kellene töltenie, hogy másnap üdén és frissen kezdhesse a napot. A pihenés egyik módja a meditáció is lehet, hiszen ezzel ellazítod a tested és energiával látod el a szervezeted. Az esti meditáció az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést is garantálja, amelynek immunrendszer-erősítő hatása is van, ezzel pedig elkerülhetsz különféle betegségeket.

Az egészséges életmód egyik legfontosabb alappillére az utolsó, vagyis a lelki nyugalom megteremtése. Ha vidám és derűs tudsz maradni, ha a problémák nem megrémítenek, hanem első gondolatod a megoldások keresése. Ha képes vagy stresszmentesen létezni, ha nincs benned örökös aggódás és félelem.  Hogy mindezt nehéz a mai világban megteremteni és elérni? Lehet, de csak abban az esetben élhetsz egy szebb és jobb világot, ha nem az anyagiaktól és más emberektől várod a boldogságot, hanem a lelki békéd megteremtésével..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)