Egyensúly fejlesztő gyakorlatok (NEM CSAK) idősebbeknek…

Évente több idős emberi szorul valamilyen kórházi ellátásra az elesésből származó sérülések miatt. Márpedig az elesések általában az egyensúlyhiány vagy a nem megfelelő egyensúly miatt történnek meg. Az egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok csökkenthetik az elesésekből adódó sérülések kockázatait. Most olyan gyakorlatok következnek, amelyek remekül fejlesztik az egyensúlyérzéket.

Ezeket a gyakorlatokat végezze el rendszeresen, legalább hetente 2-3 alkalommal. A gyakorlatok végzése előtt vegyen fel valamilyen kényelmes ruházatot és egy kényelmes cipőt, amelyben stabilan és biztonságosan tud állni, illetve mozogni. Ha kényelmesebb úgy, akkor a gyakorlatokat végezheti mezítláb is.

Tegyen a nappali közepére egy támlás széket. Az első gyakorlathoz álljon egyenesen a szék mögött, a két lábát zárja össze, a két keze lazán lógjon a törzse mellett. Majd a bal kezével kapaszkodjon meg a szék támlájában, a jobb kezét tegye csípőre. Ezzel egyidőben hajlítsa be a jobb lábát, majd emelje azt meg a talajról, amennyire csak tudja. Ismételje meg a gyakorlatot 10-15 alkalommal, majd következhet a másik lába is.

Biztos Egyensúly. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. Augusztus 31-ig nyári 50%-os akció. 

A jó egyensúly megteremtése sok napi feladat elvégzéshez, például a lépcsőzéshez is nagyon fontos. Ebben lehet segítségére a következő gyakorlat. A széket tegye egy kicsit félre, most nem lesz rá szüksége. A két karját nyújtsa ki oldalra, majd lépegessen előre kicsiket. Először a jobb lábát tegye előre, majd ahogy a sarka leér a talajra, úgy következhet a másik lába is. Tegyen meg így húsz lépést, majd forduljon meg és ismételje meg a gyakorlatot.

A jó egyensúly segít a biztonságos járásban és ezzel elkerülheti az eséseket. A gyakorlathoz emelje mindkét karját oldalirányba, körülbelül vállmagasságban. Álljon a bal lábán stabilan, majd a jobb lábujját kicsit csúsztassa hátrafelé, aztán emelje fel annyira, amennyire csak tudja. Tartsa így magát tíz másodprecig, majd következhet a másik lába is.

Ezeket a gyakorlatokat csak akkor végezze, ha érzi, hogy biztonságosan végre tudja azokat hajtani. Ha szükséges, kérjen a gyakorlatok elvégzéséhez segítséget.

Az biztos egyensúly elsajátítása tehát azért is nagyon fontos, hogy minden gond nélkül el tudja végezni a napi tevékenységeit, illetve hogy megakadályozza az eséseket. Kutatások igazolják, hogy a rendszeresen végzett jóga gyakorlatok jelentősen képesek lecsökkenteni az esések kockázatát, hiszen a jóga az egyensúly javítására is törekszik. Mindemellett a jóga gyakorlatok hatására javul a csont és a szív egészsége, a jógagyakorlás csillapítja a fájdalmat, jobb alvást és jó közérzetet is biztosít.

Biztos Egyensúly. Hosszabb Élet. Online Kezdő Jógatanfolyam. Vezetett online videós kezdőjóga oktatás. Egyszeri díj, örök használat. A részletekért kattints IDE. Augusztus 31-ig nyári 50%-os akció. 

(forrás: gyogyszernelkul.com)

2 thoughts on “Egyensúly fejlesztő gyakorlatok (NEM CSAK) idősebbeknek…
  1. Köszönöm a biztatast a 77
    0 felettiek nevében.
    70 ig?
    Akkor most velunk mi legyen ?
    Nem baj,van másik
    Jógaklikk
    Szuoer
    Üdv

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.





(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)