A Jóga Világnapja margójára: “Ebben a rohanó világban a jóga lecsendesít és megnyugtat…”

„Jógával tanítom a sejtjeimet mosolyogni, hogy egészségesek legyenek.” „Nekem a jóga igazi énidő!” „Jógával tartom karban magam, az unokák miatt is szeretnék fitt maradni.” „Már nem fáj a vállam, és olyan izmaimat fedeztem fel, amelyekről korábban azt sem tudtam, hogy léteznek.” „Másképp nézek a világra, és jobban tudok koncentrálni.” „Ebben a rohanó világban a jóga lecsendesít, megnyugtat”– olvasható a kezdojoga.hu oldalon, ahol az Ízisz Jóga Stúdió vendégei mesélik el, mit jelent számukra a jóga.  

India miniszterelnöke, Narendra Damodardas Modi 2014-ben fogalmazta meg, hogy korunk nagy kihívására a megoldás az ember életmódjában, értékrendjében, felfogásában bekövetkező változásban rejlik, a jóga pedig éppen erről szól. Kezdeményezésére 2015. június 21-én tartották az első jóga világnapot.

Az Ízisz Jóga Stúdió – ahogy minden évben – idén is tart nyílt napot a jóga világnapjához kapcsolódva: ezúttal június 21-22-23-án vehetnek részt a bejelentkezők térítésmentesen a különböző órákon, hogy saját bőrükön tapasztalják meg a jóga pozitív hatásait.

Mint azt Lenkefi Mónika a stúdió alapítója és vezetője elmondta, a jóga lényegében nem más, mint szeretetteljes kapcsolódás önmagunkkal, sejtszinten.  

– Akkor van az ember önmagával egységben, harmóniában, ha nyugodt, kiegyensúlyozott, ha a béke, a szeretet érzése hatja át, ha képes a stresszes helyzeteket is nyugalommal, kiegyensúlyozottsággal, pozitívan fogadni, a megoldásokat keresve. Ebben sokat segít a fizikális gyakorlás.

A szőnyegre állva mondhatni, a mindennapi élet stresszes helyzeteit modellezzük: olyan pózokba kényszerítjük a testünket, ami nem megszokott, olyan dolgokat várunk el magunktól, amit egyébként a mindennapokban nem. Feszegetjük a komfortzónánkat, és közben megfigyeljük, milyen gondolatok, érzések törnek elő. Egy külső megfigyelő elmével, mintegy hátra lépve a történésekből.

Ha ezt valaki képes megtanulni a jógaszőnyegen gyakorlás közben, és át tudja ültetni a mindennapokba, az sokkal jobban tudja kezelni a stresszhelyzeteket. Talán még arra is ráébred, hogy ami korábban óriási gondnak tűnt, az valójában nem is akkora probléma – fogalmazott Lenkefi Mónika, kiemelve, hogy a jóga nemcsak mozgásforma, hanem egy teljes holisztikus gyógyítási rendszer, ami a test, a lélek és a szellem egységét foglalja magában, ezeken a szinteken egyszerre, együttesen dolgozik.

Hogy miként, azt személyesen akár a jóga világnapi nyílt napon is ki lehet próbálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)